Egy iráni-amerikai író leírja a „szédülést”, amit a háborúval kapcsolatban érez: NPR
A műsorvezető Adrian Ma Nick Mafi iráni amerikai íróval beszélget az iráni háborúról. Mafi szerint sok iráni az Egyesült Államokban szédülést érez a konfliktus miatt.
Adrian Ma, házigazda:
Az Iránnal vívott amerikai-izraeli háború harmadik hetébe lépve Trump elnök több mint 2000 tengerészgyalogost küld a Közel-Keletre. Arra is sürgeti szövetségeseit, hogy küldjenek hadihajókat, hogy megtörjék Irán uralmát egy kulcsfontosságú olajszállítási útvonalon. Eközben Izrael vasárnap újabb csapásokat jelentett be Nyugat-Irán ellen, mivel az iráni rezsim megpróbál átcsoportosulni egy új legfelsőbb vezető, Mojtaba Khamenei mögé. Mindezek ellenére sok amerikainak kétségtelenül bonyolult érzései vannak ezzel a háborúval kapcsolatban. És talán ez különösen igaz az amerikaiakra, akik Nick Mafihoz hasonlóan Iránba vezetik a gyökereiket. Ő egy iráni amerikai író, aki ezt írta a The Wall Street Journal nemrégiben megjelent esszéjében.
Nick Mafi: Az iráni külhoni kultúra minden darabja a rezsim stabilitásának alapjára épült. Ez adta a száműzötteknek alakjukat. Te, a családod és a legközelebbi barátaid azért voltál itt, mert ő ott volt, és ez nem fog változni. A helyzet február 28-án, szombaton változott.
MA: Ez volt az a nap, amikor az Egyesült Államok és Izrael légicsapásokat indított Iránban. Mafi most Ohio külvárosában nőtt fel, de családja mélyen Iránban gyökerezik. A szülei onnan származnak, és meg is kapják – Mafi nagybátyja egykor az ország miniszterelnöke volt, bár ez évtizedekkel az 1979-es iszlám forradalom előtt volt, amikor a jelenlegi demokratikus rendszer átvette a hatalmat. Ezzel a háttérrel a mafi figyelte a háború kitörését és az iráni amerikaiak kezdeti ünneplését, és azt mondta, hogy valami szédüléshez hasonlót érzett.
Megbocsátás: A bevándorlók olyan érzést élnek át, amelynek nincs párja a mi kollektív tapasztalatainkban. Az a lehetőség, hogy a deportálások véget érhetnek, lehetőség, nem pedig bizonyosság. És ez a lehetőség 47 év stabilitása után a legzavaróbb dolog lett.
MA: Több mint két héttel aznap előtt Mafi azt mondta nekem, hogy ő és más irániak Amerikában a remény és a félelem keverékét érezték. És így, amikor nemrég beszéltünk vele, elkezdtem kérdezni tőle, először is, hogy mit vár?
Elnézést: Először is azt mondanám, hogy a remény egyszerű, és ez az, hogy a bombázások véget érnek. Hagyd abba a gyilkosságokat. Ez az első reményem. Csak ennyit szeretnék mondani, pont. A másik remény az, hogy egy nap katalizátor lehet a világ számára, hogy olyannak lássa Iránt, amilyen valójában. Tudod, a néhai Anthony Bourdain, amikor Iránban járt, mondott valamit az egyik epizódjában, amit soha nem felejtettem el. Elmondta, hogy a világban meglátogatott helyek közül Iránban fogadták a legszívesebben az idegenek. És azt hiszem, aki ezt hallgatja, aki ismer egy iráni amerikait az életében, tudja, hogy ez igaz. Jószívű, nagylelkű, ősi nép vagyunk. Ez az Irán, amit viszek. És őszintén, remélem, hogy Irán túléli ezt.
MA: Két hete hallunk napi jelentéseket arról, hogy Izrael és az Egyesült Államok megtámadja Iránt, valamint Irán a szomszédos országokat az Öböl-térségben és hajókat a Hormuzi-szorosban. És ennek a harcnak még mindig nincs egyértelmű vége. Szóval hogyan dolgozod fel ezt?
Megbocsátás: enyhén szólva is nehéz. A családom még mindig Iránban él. Nem megyek bele a saját biztonságuk konkrét részleteibe. De elmondhatom, hogy a köztünk lévő távolság még soha nem tűnt ilyen nagynak. Az esszében azt mondom, hogy elalszom az Iránból látott videók miatt, de tény, hogy az emberek életüket vesztik ezekben a videókban. És a távolság a két tapasztalat között az én sorsom szélessége. És erre a távolságra most minden nap gondolok. Ha őszinte akarok lenni, erre nem gondoltam február 28-a előtt. Valóban természetesnek vettem, de már nem hiszem.
MA: Egy dologra voltam kíváncsi, az az volt, hogy az Egyesült Államok-Izraeli Iránnal vívott háborúról szóló jelenlegi hírek mellett szerinted mi az, ami hiányzik? Például, ha Iránról van szó, miről szeretnéd, ha az emberek többet tudnának?
Mafi: Tudod, szeretném, ha az amerikaiak megértenék, az irániak valóban ugyanazt akarják, amit ők – biztonságot, tiszteletet, hangot. A szüleim soha nem mentek vissza Iránba, mert ezek a dolgok eltűntek. Azért jöttek Amerikába, mert azt hitték, hogy ezek itt léteznek, és igazuk volt. Azok az emberek, akiket az amerikai közvélemény most a hírekben lát, akik bombák elől menekülnek, egyik pillanatban az utcán ünnepelnek, majd a másikban a biztonság kedvéért zárt térben futnak be, pontosan azt akarják, amivel már minden amerikai rendelkezik. És most halnak érte.
MA: A cikkében arról beszél, hogyan vitatja meg ezt a családjával Ohióban. Szóval milyen dolgokat hallasz a családtagoktól minderről?
Bocsánat: Megint azt gondolom, hogy sok forgószél, sok hullámvölgy, remény vegyes félelemmel, majd ismét remény. Ez nagyon érdekes lesz. Jövő héten perzsa újév. A perzsa újév minden évben a tavasz első napján van, és a jövő héten jön el. Ezért az iráni családok a világ minden tájáról összegyűlnek. Összejövünk a családommal Washington DC-ben, és azt csináljuk, amit minden más iráni család csinál, vagyis hét szimbolikus tárggyal díszítünk egy asztalt.
De idén először gyűlnek össze iráni amerikai családok, hogy megünnepeljék az újévet, de ezt az iráni háború hátterében teszik. És azt hiszem, ez egy nagyon kínos pillanat lesz. Azt hiszem, enyhén szólva is sok súlyos érzelem lesz. És perzsául a perzsa újév Nowruz. A Navroz új napot jelent. De szerintem a diaszpórában senki sem tudja, milyen új nap előtt állunk. És azt hiszem, ez a valósága a most zajló beszélgetéseknek.
MA: Kíváncsi vagyok – jártál már Iránban?
Bocsánatkérés: Fiatal koromban egyszer jártam Iránban. A szüleim befogadtak minket, mielőtt a bátyámat katonai szolgálatra kényszerítették. Szóval mentünk, amíg még volt ablak. És persze vannak emlékeim, de azok múlandóak. Azt az Iránt, amelyet igazán ismerek, a szüleim és a nagyszüleim hoztak létre Ohio-i otthonomban.
MA: Abban reménykedik, hogy újra ellátogathat Iránba?
Bocsánat: azt hiszem, még korai megmondani. Ez elég szeizmikus esemény, és sokkal nagyobb, mint a kreativitásom. Ezért imádkozom, hogy megtehessem, de – hogy őszinte legyek, nem tudom.
MA: Nick Maffei-vel beszélünk. Iráni amerikai író, Brooklynban él. Nick, nagyon köszönöm, hogy időt szántál rá.
Bocsánatkérés: Köszönöm. nagyon értékelem.
Copyright © 2026 NPR. Minden jog fenntartva. További információért látogasson el a Webhely használati feltételei és engedélyei oldalra a www.npr.org címen.
Az NPR-átiratok pontossága és elérhetősége változhat. Az átirat szövege módosítható a hibák kijavítása vagy a hangfrissítések összehangolása érdekében. Az npr.org-on található hanganyag szerkeszthető az eredeti sugárzás vagy közzététel után. Az NPR programozásának hivatalos rekordja a hangfelvétel.
Megjelenési Dátum: 2026-03-15 20:58:20
Forráslink: www.npr.org
